Fél lábbal Ditzingenben, fél lábbal Gyulán

2025-ben immáron 30. alkalommal került sor a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium életében oly fontos eseményre, a cserediák program lebonyolítására. Iskolánk 1995 óta ápolja a jó kapcsolatot testvérintézményünkkel, a ditzingeni Gymnasium an der Glemsaue-val, és hagyományainkhoz híven minden májusban német diákok érkeznek szeretett kisvárosunkba.

Mind a gyulai, mind pedig a ditzingeni tanulók izgatottan várták a tavasz végét, hiszen tudtuk, hogy valami egészen rendkívüli élmény részesei lehetünk. Habár előzetesen felvettük a kapcsolatot a számunkra kiválasztott diákkal, mégis egy ismeretlen ember állt előttünk, amikor megérkezett a vonat a békéscsabai vasútállomásra. Az első együtt töltött este csupán az ismerkedésről szólt és sokunk számára biztosan nagy mérföldkő is volt, hiszen a komfortzónánkból kilépve, az otthonunkat megosztva kellett egy hozzánk nagyon hasonló, mégis ugyanennyire eltérő embert befogadnunk. Az érkezésüket követő napon egy hosszú séta keretein belül meglátogattuk Gyula főbb nevezetességeit, majd a délutánt az Almássy-kastélyban töltöttük. Ekkor még kissé bizonytalanul, de a kezdeteknél már sokkal bátrabban beszélgettünk nem csak a saját, hanem iskolatársaink cserediákjaival is. A harmadik napon a reggelt az Erkelben töltöttük, így a ditzingeni gyerekek ugyan csak pár óra erejéig, de megérezhették, hogyan telnek mindennapjaink az iskolában és abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy részt vehettünk az Egyetem-tér kapcsán szervezett előadásokon, ezzel még közelebb hozva a német diákokat a magyar oktatáshoz, betekintést nyerhettek az itt működő egyetemek világába is. A következő napon a napfény városa, Szeged volt a célpontunk, ahol hajóztunk a Tiszán, valamint a Dóm tornyába vezető hosszú lépcsősoron is felküzdöttük magunkat.

Alig lélegeztünk fel és azon kaptuk magunkat, hogy elérkezett a hétvége. A két „szabadnapot” sokunk a fürdőben vagy egyszerűen csak valamelyikünk kertjében, egymás társaságát élvezve töltöttük el. A hétfő egy kissé kaotikus, de mindenképpen felejthetetlen biciklitúrával indult, és ez hazafelé sem volt másképp. Utunk a CsabaPark Kalandparkba vezetett, ahol kivétel nélkül mindenki nagyon jól érezte magát, amellett hogy néha saját félelmeinket legyőzve jutottunk át egyik akadályról a másikra. Mire észbe kaptunk már a Ladics-ház meglátogatásán is túl voltunk, és éppen a búcsúest helyszínét adó Erkel Kollégium felé tartottunk. Kiélveztük az utolsó együtt töltött pillanatokat is, hiszen tudtuk, másnap reggel egy fejezet lezárul, és ugyan más emberként, de vissza kell térnünk szürke hétköznapjainkba. Keretes szerkezetbe zárva történetünket, a békéscsabai vasútállomás adta a negédes búcsú helyszínét is. Fájt a szívünk, de tudtuk, hogy nemsokára egy újabb csodálatos hét vár ránk ditzingeni barátaink társaságában.

Ezen egy hét alatt rengeteget tanulhattunk önmagunkról, egymásról, egy másik nemzetről, a világ működéséről, egy mindannyiunk által beszélt nyelv szépségéről. A német emberek és általuk a kultúrájuk megismerése számos különbségre világított rá. Sokan bele sem gondolnak, hogy az emberiség milyen sokszínű is. Ez az egy hét lehetőséget biztosított, hogy a világ kitáruljon előttünk, annak ellenére is, hogy nem hagytuk el mindennapi környezetünket. Jó társaságban repül az idő – szokás mondani. Kedden még idegenek voltunk, egy hétre rá pedig már csillogó tekintettel néztünk a vonat után. Az a megannyi emlék és tapasztalás, amit ditzingeni barátainktól kaptunk, egész életünk során végigkísér minket. Gyakran határainkat messze hátrahagyva, kényelmetlen szituációkban találtuk magunkat, de tudtuk, ez csupán átmeneti és minden megoldható. Gyakorolhattuk és az iskola keretein túlmutató helyzetekben használhattuk megszerzett nyelvtudásunkat és egyúttal fejleszthettük is azt. Ha egy szóval kellene leírnom a bennem kavargó gondolatokat és érzéseket, akkor azt mondanám: hála. Hálás vagyok az iskolámnak, amiért lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek ebben a remek kezdeményezésben. Hálás vagyok a német szakos tanároknak, hiszen nélkülük ez a hét nem jöhetett volna létre ebben a formában, továbbá a ditzingeni diákoknak és tanáraiknak is. Végül de nem utolsó sorban pedig szeretném megköszönni a támogató szülőknek és a megannyi különböző alapítványnak, akik ezen hét finanszírozásában játszottak nagy szerepet.

A Gymnasium an der Glemsaue és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium által közösen megszervezett egyhetes cserediák program már 30 éve mindkét ország diákjai számára lehetőséget biztosít arra, hogy testközelből ismerjünk meg egy ismeretlen országot, embert, és mindeközben fejlődjünk, változzunk, nyíljunk meg, a nyelvi készségeink jobb szintre emelése mellett. A sok-sok szép emléken túl életre szóló barátságokra is szert tettünk. Pár hónap múlva már ők köszönthetnek minket és mutathatják meg, milyen igazán ditzingeninek lenni.