Második idegen nyelv

Kedves Leendő Diákunk ! 

Gratulálunk, hogy felvételt nyertél az Erkel Ferenc Gimnáziumba!

A nyelvtanulással kapcsolatban van még egy fontos teendőd. Mivel iskolánk 9. évfolyamos tanulói közül mindenki két idegen nyelvet tanul, ezért egyes tagozatokon szükséges és lehetséges, hogy a tanulók kiválasszák az angol nyelv mellett tanulni kívánt másik idegen nyelvet, illetve megjelöljék ezen nyelvek heti óraszámát, esetleg szintjét, legkésőbb 2019. május 20-ig.

Angol, német és francia nyelvek esetén van lehetőség emelt óraszámú képzést választani (heti 5 óra), illetve ezen belül lehetőség van az angol és német nyelvek esetében kezdő vagy haladó szintű csoportot választani. Francia nyelv esetében csak kezdő szintű csoport indulhat, ami lehet (elegendő számú jelentkező esetén) heti 3 és/vagy 5 órás.

Angol nyelvet mindenkinek tanulnia kell, de szükséges megjelölni a képzés heti óraszámát és a képzés szintjét. A nyelvi csoportok elegendő számú jelentkező esetén jönnek létre, amihez a szükséges minimális csoportlétszám 12 fő. A csoportok kialakulásának végső határideje (tekintettel a tankönyvrendelésre és a tantárgyfelosztásra) 2019. május 31. Ezt követően mindenki az iskola honlapján keresztül tájékozódhat arról, hogy melyik nyelvi csoportokba került. A választás során előnyt élveznek a magasabb összpontszámot szerzett tanulók, azaz, ha nagyon sokan akarnak egy adott idegen nyelvi csoportot választani, akkor előfordulhat, hogy nem mindenki kerül be az általa első helyen megjelölt nyelvi csoportba.

 Mindenképpen csak egy nyelvi csoportot indítunk az évfolyamon az alábbi esetekben:

spanyol nyelv (heti 3 óra)
olasz nyelv (heti 3 óra)
francia nyelv (heti 3 óra)
francia nyelv (heti 5 óra)
latin nyelv (heti 3 óra)
orosz nyelv (heti 3 óra)
román nyelv (heti 3 óra)


Angol nyelv esetében nincsen csoportszám korlátozás. Német nyelv esetében az évfolyamon terveink szerint maximálisan 4 csoport jöhet létre kellő számú jelentkezés esetén, amelyek szintjét és óraszámát a jelentkezések alapján határozzuk meg.
 

Az alábbi tagozatokra felvételt nyert diákjaink választhatnak idegen nyelveket az angol nyelv mellé:

01 - emelt történelem
02 - emelt magyar
03 - emelt matematika
​05 - emelt informatika​
0​6 - emelt biológia
0​7 ​- emelt kémia
​10 - általános gimnázium


Aki a megjelölt határidőig nem választ nyelvi csoportokat, azokat a gimnázium beosztja az üresen maradt férőhelyekre!

Fogalommagyarázat:

  • emelt nyelvi képzés: heti 5 órában, emelt óraszámban folyik az oktatás
  • alap nyelvi képzés: heti 3 órában folyik az oktatás
  • kezdő/újrakezdő szintű nyelvi képzés: az oktatás a tanév elején kezdő szintről indul
  • haladó szintű nyelvi képzés: az oktatás a tanév elején haladó szintről (pl. alapfokú nyelvvizsga szintjének megfelelő szint) indul, lehet heti 3 vagy 5 órás is!

Második nyelvként több nyelvet is meg tudsz jelölni, neked tetszőleges sorrendben összesen hetet. Fontos tudni, hogy haladó szintű német nyelvi csoportot (3 vagy 5 órás) csak az válasszon, aki már legalább 4 éve tanulja a német nyelvet!
Aki már valamely emelt óraszámú tagozatos képzésre nyert felvételt, annak csak egy nyelv esetében van lehetősége emelt óraszámú képzést megjelölnie.

Első helyre tedd azt a nyelvet, amelyiket legszívesebben tanulnál az angol mellett, míg utolsóként azt jelöld be, amelyiket legkevésbé. Nem kötelező az összes helyet megjelölni, de minél többet jelölsz meg, annál nagyobb valószínűséggel tudunk beosztani (pontszámaid alapján) valamely általad választott nyelvi csoportba.

Kis létszámú (kevesebb, mint 8 fős) csoportot az iskola várhatóan nem indít el!

A haladó szintű nyelvi képzésekre (angol, német) jelentkezők 201​9. szeptember első hetében írják meg a tét nélküli szintfelmérőt a gimnáziumban.

 


Klikkelj ide a nyelvválasztáshoz!