Ökoiskola lett az Erkel Gimi

Újra elnyertük az ökoiskola címet!
Az eltelt hároméves időszak után újra megpályáztuk az ökoiskola címet. Az eltelt 3 év során az iskola mindennapjaiba egyre széleskörűbben vezettünk be jó szokásokat, melyek alkalmazásával tudatosan törekszünk környezetünk megóvására. Munkánkat az EMMI és az Agrárminisztérium az ökoiskola cím újbóli odaítélésével jutalmazta, így 2021. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. között jogosultak vagyunk e cím viselésére. Azon dolgozunk, hogy az újabb 3 esztendő eltelte után méltónak bizonyuljunk majd az örökös ökoiskola címre is.


Ökoiskola lett az Erkel Gimi!!!

Az Oktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hivatalosan 2005-ben hozta létre az „Ökoiskola” címet, amelyet majd az „Örökös Ökoiskola” cím követett 2011-ben.

A cím azon nevelési-oktatási intézmények elismerése, amelyek intézményi keretek között átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatként foglalkoznak a fenntarthatóságra neveléssel. Így például a környezeti és egészségneveléssel, a helyi közösségek számára fontos hagyományok ápolásával, környezettudatos intézmény működtetésével.

Iskolánk pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium elfogadta, így 2018. október 13-án Budapesten, ünnepélyes díjátadó keretén belül a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium is átvehette az Ökoiskola címet.

(Mi is itt vagyunk: http://ofi.hu/okoiskolak-adatbazisa)