Matematika érettségi a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban

Matematika érettségi a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban

Tóth István matematika tanár:

A középszintű feladatsort kicsivel könnyebbnek ítélem, mint az előző évi megmérettetéseket.  A feladatok megfogalmazása segített a problémák megértésében. Nagyon szem előtt tartotta mindkét feladatsor a tantervi követelményeket. Általában mindegyik matematikapélda munkaigényesnek minősült, különösen a második résznél. A több alpontból álló feladatok lehetőséget nyújtottak részpontok megszerzésére is.

Az érettségi összeállítói igyekeztek gyakorlati problémák kitűzésére is, ez közelebb hozta a matematikát a vizsgázókhoz.

Az első, 45 perces feladatlapon nagyon kellett figyelni a számolásra, amiben sokat segített a függvénytábla és a számológép is.

A második, 135 perces feladatsor is igényelte a kidolgozási idő felhasználását, és kevésbé voltak a feladatok leírásai hosszúak, mint az előző években. Tagoltabb, áttekinthetőbb volt a szövegezés, ezáltal egyértelműbb a feladat.

Középszintű matematika érettségi:

Hogyan sikerült a vizsga?

Krucsó Réka: Véleményem szerint nem sikerült rosszul, a jobb eredményű kategóriába sorolnám várható eredményem. Szeretem a matematika tantárgyat, szívesen foglalkozom vele, így aránylag hamar megtalálom a megfelelő megoldásmenetet.

Irházi Csaba: Eddig két vizsgán vagyunk túl, a magyaron és matekon és úgy érzem mindkettő jól sikerül. Matekból több próbaérettségi és múltbéli érettségit csináltam meg és szerintem az idei azokhoz képest könnyebb volt, ennek ellenére biztos lesznek hibaim, de ebből a tárgyból reménykedem a 80% feletti eredményre

Mennyire érezted nehéznek a feladatokat (I.rész, II.rész)?

Krucsó Réka: Az I. és a II/A része szerintem (mindenkinek) jóval gördülékenyebben ment -ugye ide a könnyebb és rövidebb feladatok tartoznak-, ám a II./B résznél már hosszabb, komplikáltabb feladatokat kellett megoldjunk, s itt már akad(hat)tak problémák. Sajnos néhány feladatrészt az idő hiányában nem volt alkalmam befejezni. Összességében igyekeztem a legmagasabb pontszámot elérni minden egyes feladatnál és feladatrésznél, hogy eredményem a tőlem telhető legjobban sikerüljön.

Irházi Csaba: A  matek első része, ahogy előző években is, most is könnyű volt, a második rész A része sem volt nehéz, a B részben választandó feladatokra is simán fel lehetett készülni az előző évekből kiindulva, de nyilván itt már voltak összetettebb kérdések is.

 

Befolyásolták-e bármiben a rendkívüli  körülmények az érettségit?

Krucsó Réka: A tavalyi évben emelt szintű érettségit tettem angol nyelvből, így van viszonyítási alapom. Mindezek ellenére szerintem az eddig megszokott módon, a megszokott felszerelést és segédeszközöket használva teljesíthettünk. Nem tudnék olyan tényezőt mondani, ami hátráltatott volna minket a feladatsorok megoldása közben. Alkalmazkodunk és alkalmazkodnunk kell a jelenlegi helyzethez

Irházi Csaba: A körülmények egyáltalán nem befolyásolnak semmiben, olyan mintha egy dolgozatot írnánk a suliba. Én még nyugodtabbnak éreztem magam úgy, hogy csak 8-an voltunk a terembe, mivel ez teremt az egésznek egy nyugodt, családias hangulatot.

Emelt szintű matematika érettségi

Mennyire érezted nehéznek a feladatokat?

Ottlakán Áron: Szerintem a feladatok nagyon nehezek voltak. Az előző évi feladatokon túlmúlták, mindenkitől csak ezt hallottam.

Gahler Andreas: A feladatok nem voltak nehezek, úgy gondolom.

Hogyan sikerült a vizsga?

Ottlakán Áron: Nem érzem, hogy túl jól sikerült volna. Magamtól egy kicsit többet vártam.

Gahler Andreas: A képességeimhez mérten úgy érzem jobban is tudtam volna teljesíteni.

Befolyásolták-e bármiben a rendkívüli  körülmények az érettségit?

Ottlakán Áron: Engem nem befolyásoltak. Természetesen furcsa volt először, de miután mély koncentrációba merültem már nem éreztem hatását.

Gahler Andreas: A körülmények nem befolyásolták a feladatlap kitöltését.