Bűnmegelőzési előadás a kollégiumban

Bűnmegelőzési előadás a kollégiumban

Már hagyománnyá vált, hogy minden évben ellátogat hozzánk Kovácsné Szőke Gizella rendőr őrnagy, a Gyulai Rendőrkapitányság munkatársa. Többnyire interaktív előadások keretében nyújt számunkra hasznos információkat. Ebben az évben a családon belüli erőszak volt a téma, s néhány kisfilmet is hozott illusztrációként. Számunkra viszont, sokkal érthetőbb, s érdekesebb volt az ő előadása, mert sok-sok, gyakorlatban tapasztalt példával próbálta elmagyarázni, miért kell az intő jeleket komolyan venni. Elsősorban a gyermekbántalmazással kapcsolatban kaptunk tájékoztatást. Beszélt a gyermekvédelmi törvény célkitűzéseiről, hogyan működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer, milyen módszerekkel lehet megelőzni a bántalmazás kialakulását, és mit lehet tudni azokról az esetekről, amikor bűncselekmény gyanúja folytán a rendőrség látókörébe kerül egy-egy elhanyagolási, bántalmazási ügy. Egy hosszú és fárasztó iskolai nap után, nem mindig látszik rajtunk a lelkesedés egy ilyen „kötelezően előírt” program során, de a végén rádöbbenünk, mennyi új információval lettünk ismét gazdagabbak, melyet a mindennapokban – ha szükség van rá – hasznosítani tudunk.

Gyula, 2019. 10. 15.                                                      

Talpa Julianna Szelina 11.A