Sportnap

Európai Diáksport Napja

2019. szeptember 27.

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium idén, 2019-ben először rendezte meg az Európai Diáksport napját. Iskolánk tanulói mindig nagy létszámban vesznek részt sportversenyeken, diákolimpiákon. A versenysport mellett a tömegsportra is nagy hangsúlyt fektet intézményünk. Célunk, hogy minél többen szeressék meg a mozgást és sportoljanak valamilyen szinten.

     

A sportnapon iskolánk 9. és 11. évfolyamos diákjai vettek részt, 200 fővel. A programok a 9. évfolyam számára az 1 és 2. tanítási órában, a 11. évfolyamosoknak a 4-5. órában lettek megrendezve.

A 120 perces program részei:

  • közös melegítés
  • sorverseny
  • kvíz kitöltés
  • 2019 m futás
  • levezető gimnasztika

Közös melegítés során a tornateremben diákok által vezetett zenés, 15 perces közös gimnasztika volt. Élményalapú, kedvcsináló gyakorlatokkal színesítettük a bemelegítést, ezáltal a tanulók is jobban élvezték ezt az elengedhetetlen etapot.  

A sorversenyen különböző ügyességi feladatokat, váltó versenyt rendeztünk (45 perc), amely a labdás- és gyorsasági készségeket is fejlesztette, valamint erősítette a csapatszellemet, az egymásért és egymással való közös munkát. A diákokat hajtotta a versenyszellem, aminek hatására szoros küzdelem alakult ki, természetesen a fair play elveit szem előtt tartva. 

Kvíz kérdésekkel teszteltük az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteket egyszerű kérdések formájában. Tanulóink meglepően sok új ismerettel gazdagodhattak, amelyeket azóta is hasznosítani tudnak.  A megoldás után közös kiértékelés, megbeszélés volt (15 perc).

Az iskola körül lefutották tanulóink a 2019 métert. Mindenki a saját iramában a testnevelők kíséretében teljesítette a távot. Ez kitartásra ösztönözte őket és a sikerélmény nagyban önbizalom növelő hatással volt rájuk.

  

Közös nyújtó, relaxációs gimnasztikával vezettük le a gyakorlatokat a sérülések elkerülése végett, ez ugyanis a bemelegítés mellett a másik elengedhetetlen része a sportnak. Ezt azóta tudatosították önmagukban és rendszeresen végzik maguktól is.

A program sikeresen zárult, a diákok jól érezték magukat, mindenki kapott egy-egy almát, amivel az egészséges táplálkozásra is felhívtuk a figyelmet. A következő évben is szívesen rendeznénk meg, hiszen az ilyen kreatív feladatok szerettetik meg a sportot az ifjúsággal, ami a testnevelés óra egyik legfontosabb feladata.