Aquincumi kirándulás

Történelem tagozatosként lehetősége van az embernek, hogy a tanórákon kívül tanulmányi kirándulásokon keresztül is bővítse tudását. Mi, az iskola kilencedikes tanulói is egy ilyenen vehettünk részt életünkben először, gimnazistaént, május 12.-én.

A rendkívül szokatlan hétvégi koránkelést követően a csabai vasútállomáson találkozott társaságunk. Néhány perccel negyed 7 után megérkezett a vonat, amelyre álmos és fáradt tekintettel ugyan, de sikerült mindenkinek épségben felszállnia. Megkezdődött a többórás zötykölődés, amely legalább kirázta szemünkből a fáradtságot. A pályaudvarra berobogva belecsöppentünk a nagyvárosi élet mindennapjaiba. Következett az újabb utazás, ám ezúttal a vonatot metróra cseréltük. A tömegközlekedés csodáinak megtapasztalása után még mindig megválaszolatlan maradt számunkra a kérdés: Hogy nincs tériszonyuk az embereknek azokon a meredek és hosszú mozgólépcsőkön?

Első állomásunk az Óbudán található Aquincum volt. Egy múzeumpedagógus segítségével körbejártuk az emlékpark területét. Egy rövid történelmi összefoglalót hallottunk elsőször Pannónia provinciáról, majd egy nemrégiben felépített római házat látogattunk meg. Betekintést nyerhettünk az ókori életbe, kipróbálhattuk az akkori íróeszközöket, és egyéb használati tárgyakat. Egyvalami biztos: nem csodálkoznék, ha Vergilius költeményét olvasva a hátfájást is felfedezném a hexameterek között. Azok az ágyak elég kényelmetlenek voltak. A rekonstruált házból kilépve a föld alól feltárt romok között tettünk egy sétát, miközben egy római fürdő maradványait is megtekinthettük. Különleges érzés volt, ahogyan a több ezer éves köveken lépdeltünk, melyen az ókori emberek minden nap jártak-keltek. A kicsiny túra után a múzeumpedagógiai foglalkozás következett. Jelmezek és kellékek segítségével egy rögtönzött áldozat bemutatást és esküvőt tartottunk. A színdarabok óta lehet, hogy egyesek az otthoni kényelmes kinyúlt póló-macinaci duót egy tógára cserélték a múltbéli ruhanemű hatása folytán. A foglalkozás végeztével egy apróbb kiállítást néztünk meg, melynek témája az ókori mágia volt. Ezután, 21. századi születésűekként a virtuális játékszobát sem hagyhattuk ki. Miután kipróbálhattuk, milyenek lennénk ókori szobatervezőkként, vagy túlélnénk-e egy gladiátorviadalt, egy rögtönzött ebédet tartottunk az ókori ház verandáján. Még a közelgő esőfelhők sem vették el a kedvünket, vidáman vettük az irányt a Nemzeti Múzeum felé.

A város szívében található múzeumban egy, a Kárpát-medence történelmével foglalkozó kiállítást tekintettünk meg. A néhány szobából álló tárlatot páran szerény állóképességükből fakadóan inkább ülőhelyeket keresgélve járták be, mintsem érdekességek után kutatva. A második programunk végeztél újra járművek használatához folyamodtunk. A mozgólépcsők még mindig meredeknek bizonyultak, az emberek sietősnek, a változás a fáradtságunkban rejlett. Kis idő elmúltával ismét a pályaudvaron találtuk magunkat. Következett az újabb órákon át tartó zötykölődés a vonaton, ám immár rengeteg élménnyel gazdagodva.

A csabai vasútállomásra megérkezve ki-ki a maga módján, de hazajutott. Otthon bizonyára nem maradt ki az eseménydús napunk elmesélése családunknak, és akár azt is lehetségesnek tartom, hogy néhányan közülünk tógában feküdve olvassa ezt a kis beszámolót.

Molnár Odett 9. A