Kollégium

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium kollégiuma

5700 Gyula, Dr. Albert Ignác u. 3
Tel.: +36 30 296 03 10

A kollégium 1954 őszén nyitotta meg kapuit, önálló intézményként 1985-ig működött. Ekkor csatolták az iskolához, s azóta is szoros egységként működik ebben a formában. A kezdetekben leánykollégiumként funkcionált, de 1997 szeptembere óta koedukált formában biztosítja a vidéki tanulók lakhatását. A megye számos településéről, de Hajdú-Bihar megyéből, sőt határon túlról is szép számmal érkeznek diákjaink.

Az intézmény Gyula város központjában található, az iskola tőszomszédságában. A kulturális központoktól, kórháztól, orvosi rendelőktől, éttermektől, élelmiszer boltoktól, autóbusz pályaudvartól, karnyújtásnyira fekszik, gyalogosan megközelíthető minden.

A kétszintes kollégiumot 2018-ban újították fel, nyílászárók cseréje, s az épület szigetelése valósult meg, a villamos áramot napelemek biztosítják.

Kétszintes épületben jelenleg 16 db 4-5 ágyas, világos, parkettás, gardróbszekrényekkel, íróasztalokkal ellátott szobák állnak a diákok rendelkezésére. Az első emeleten 5 szobában a fiúk, a második emeleten 10 szobában laknak a lányok. Szintenként közös mosdók, tusolók, WC-k állnak kollégistáink rendelkezésére.

Minden emeleten teakonyha, - hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval, teafőzővel, szendvicssütővel - biztosítja a lakók kényelmét. A nagyméretű ebédlő több funkciót is ellát az étkezésen kívül, különböző kulturális rendezvények, szabadidős tevékenységek, szakkörök számára is lehetőséget biztosít. Sportolásra a kollégium konditerme, valamint az iskola sportlétesítményei adnak lehetőséget.

Az iskolával szoros szimbiózisban él a kollégium, többek között ennek is köszönhető eredményessége. Alapvető feladatunknak tekintjük az esélyteremtést, a diákok képességeiknek megfelelő tudás megszerezhetőségének lehetőségét minden diák számára. Kulcsfontosságú szerepe van kollégiumunknak a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásában, a tehetségek gondozásában. Kollégistáink továbbtanulási esélyei jók, az eltelt időszak is ezt bizonyítja, hiszen a felsőoktatásba felvett diákok aránya nagyon magas. A kollégium tanulmányi eredménye kiváló, évtizedek óta 4.3 az átlag. Természetesen a tanuláson kívül kiemelt szerepet kap a nyugodt, családias légkör biztosítása, melyhez minden feltétel adott, hiszen ehhez optimális a létszám, jelenleg 70 fő, s a pedagógusok igyekeznek pótolni a mindennapokban a szülőket.  Egészséges, jó szellemű közösségben az egyén személyisége is megfelelő módon fejlődik. Szeretnénk, ha az itt eltöltött évek során önálló, felelősségteljes életvezetési minta elsajátításával indíthatnánk útjukra diákjainkat.

A kollégiumi élet során a társadalmi normákat, a saját értékeiket, a környezetükhöz való tartozást, alkalmazkodást sajátíthatják el, mely egy elfogadó környezetben nehézségek nélkül valósulhat meg.
Ha mégsem teljesül, „nem a gyerekben van a hiba, hanem a környezetében vannak akadályok” (Csányi 2000)

 

   Nagyné Halmos Judit 
kollégiumi nevelőtanár