Beszámoló egy rendhagyó fizika óráról

       November 24-én egy nem mindennapi fizikaórát látogathatott meg az Erkel Ferenc Gimnázium fizika iránt érdeklődő diákjainak egy népes csoportja, a 209-es teremben. Az előadást Dr. Beszeda Imrének a Nyíregyházi Egyetem fizika tanárának köszönhettük.

      A hetedik órában mindent megtudhattunk az egyetem felvételi rendszeréről, az induló szakokról, lehetőségeinkről a továbbtanuláskor. Én magam is meglepődtem, hogy ilyen sok féle szakirányba lehet elindulni pusztán a fizika tantárgy által. Akit eddig még nem hozott lázba a fizika világa a robbantások, lövöldözés, fényeffektek, és számos kísérlet sora után, biztos vagyok benne, hogy felkeltette az érdeklődését. Felsorolni is nehéz mi mindent láthattunk, de mind közül a legérdekesebbek közé tartoztak azok a kísérletek, amikor a tanár úr a lelkes közönséget vette célba, hol szivacs labdával, hol lángcsóvát maga mögött hagyó kólás flakonnal (a képen látható), hol pedig tűzcsóvát tartott a markában. Ezeknél a mély benyomást keltő kísérleteknél két dolog játszódhatott le a diákok fejében, hogy fizika könyvet még csak képről se akarnak látni és fekete mágiának tulajdonítják a látottakat. Vagy pedig az ámulat eufóriája uralkodott el és a „Hogyan? Miért történt?” kérdések végtelen sorának felvetődése a látottakkal kapcsolatban. Én magam a második kategóriába tartozom és remélem rajtam kívül sok más kortársam is. A tanár úr rendkívüli lelkesedéssel mutatta be nekünk a „fizika humorát” is, gondolok itt a hélium gáz belégzésére és az azt követő látványra, amint egy komoly fizika tanár egy öt éves kislánynak megfelelő hangmagasságon próbál nekünk egy nagyon bonyolult témáról magyarázni. Szintén emlékezetes pillanata volt az órának, amikor az előadó asztal(!) és más eszközök segítségével fogtuk be egy román rádió frekvencia hullámait jól hallható módon.

      Rengeteg mindent láthattunk, hallhattunk, de mégis keveset mutatott meg a fizika szerteágazó óriási világából.


További képek a galériában

Szathmáry Nándor, 11.C