Erkelesek a Kutatók Éjszakáján


Szokás szerint kutatásra vágyó erkeles diákok (45fő!) az idén is részt vettek a szegedi Kutatók Éjszakája országos programon. Számtalan helyen érdekesebbnél érdekesebb kémiai-fizikai-biológiai és földrajzi látványosságok fogadtak minket, amelyeket már itthon tökéletesen feltérképeztünk az internet segítségével és telefonunk alkalmazásával. Megtanulhattuk hogyan tudunk egy almával  telefont tölteni. 

Átélhettük milyen az űrben lenni és űrhajósoknak is érezhettük magunkat.  Mikroszkópon még egy  egér agyképet is láthattunk.  A tini laborban találkozhattunk a tavaly  Erkelben érettségizett „ oktatókkal”, akik megtanították a fekete kígyó előállítását a laborban és számtalan érdekes dologgal  szembesítettek.

 

Az éjszakai  füvészkerti  túra legérdekesebb állomása a boszorkány kifőzde volt, ahol különböző bájitalok hatásai alatt lehettünk.  Az éjszakát pedig a csillagvizsgálóban zártuk, ahol egy csillagász próbálta előadásával felkelteni az érdeklődésünket  a csillagász szakma iránt. Hajnali fél 2 körül értünk vissza a gyulai valóságba…fáradtan…

De jövőre visszatérünk !

Merza Viktória 10.a